Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő**** 6782 Mórahalom, Szent László park 4.

Kenyérünnep és családi nap a gyógyfürdőben (2009.08.13.)

Kenyérünnep és családi nap a gyógyfürdőben (2009.08.13.)

Kenyérünnep és családi nap

az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben

 

Rendhagyó módon idén az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben kerülnek megrendezésre az augusztus 20-ai, városi rendezvények. Csütörtökön este 10 óráig játékos gyermekfoglalkozásokkal, színpadi produkciókkal, zenés fürdőpartival és meglepetés műsorokkal várják a családosokat.

 

Mórahalmon a megszokottól elétérően a fürdő területén rendezik meg az augusztus 20-ai programokat. A rendezvény délelőtt 11:00 órától játékos gyermekfoglalkozással indul, majd 12:00 órától „Sül a banya” címmel közismert mesék zenés feldolgozásait tekinthetik meg az érdeklődők.

A délután folyamán, 13:00 órától megválasztják „Mórahalom legangyalibb gyerkőceit”, 14:30 órától a „Helló, Kleo!” című vidám zenés mesejáték kezdődik a Miniszínház előadásában, majd 16:00 órától kenyérlágos kóstolóra várják a kicsiket és nagyokat. Este fúvószenekari koncert, az ÚMVP meglepetés műsora, valamint kívánság hullám és zenés fürdőparti szórakoztatja a vendégeket. 20.15 órai kezdettel Anita koncert veszi kezdetét, majd 21:00 órakor, tűzijátékkal zárják a napot. A fürdő egészen este 10 óráig nyitva tart.

A rendezvény különlegessége, hogy Mórahalom idén ünnepli várossá válásának 20. jubileumi évfordulóját, melynek apropóján augusztus 20-án, a 20 évesek, azaz az 1989-ben szültetett vendégek számára a belépés ingyenes. Nem csak a 20 éveseknek, hanem a helyieknek is kedveskednek, hiszen a mórahalmi lakcímkártyával rendelkező vendégek 11 órától szintén ingyen látogathatják a programokat, illetve vehetik igénybe a fürdő medencéit.

 

 

Programok

10.00   Újkenyér-szentelő és ünnepi mise a Szent László templomban

11.00   ÚMVP- stand az Erzsébet Gyógyfürdő bejáratánál

11.00   Játékos gyermekfoglalkozások a fürdőben

Nevezés a Gyermekszépségversenyre

12.00   Sül a banya – közismert mesék zenés feldolgozásai a Tisza Art előadásában

13.00   Mórahalom legangyalibb gyerkőcei - gyermekszépségverseny

14.30   Helló, Kleo! - vidám zenés mesejáték a Miniszínház előadásában

15.30   Gyerekszépségverseny eredményhirdetése

16.00   Kenyérlángos kóstolás az Erzsébet Kávézó teraszán

17.00   A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekarának műsora

18.00   Meglepetés műsor az ÚMVP támogatásával

19.00   Zenés fürdő party

20.15   ANITA koncert

21.00   Tűzijáték

 

Helyszín: Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

 

Kísérő programok: fürdő- és színházjegy-sorsolás

A belépés a mórahalmi lakcím kártyával rendelkező vendégeknek 11 ÓRÁTÓL egész nap ingyenes!

bejárat
bejárat

Strandok éjszakája

1/120

Megállítva