Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő**** 6782 Mórahalom, Szent László park 4.

Erzsébet Gyógyfürdő

Medencék

A Mórahalmi Gyógyfürdő kiemelkedő szerepet tölt be a térség turizmusában, hiszen hasonló feltételekkel és adottságokkal rendelkező gyógyfürdő a Homokháti Kistérségben kizárólag itt található.

A fürdő a magas, lombos fákkal övezett Szent László park szomszédságában helyezkedik el, amely tiszta levegőjével, meghitt csendjével kellemes pihenést és kikapcsolódást biztosít az ideérkezők számára.

Nyáron 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, a téli hónapokban pedig 16 medencét (14 fedett és 2 szabadtéri medence) használhatnak. Az országosan is egyedülálló szaunapark - összesen 11 szaunával és a hozzá relax medencetérrel - tökéletes kikapcsolódást nyújt a szülők, nagyszülők számára.

Tanmedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!):

a tanuszodai részben található a 16 x 8 méteres, 1,2 méter mély, közel 30-32 °C fokos, feszített víztükrű medence, mely részben a gyermek és felnőtt úszásoktatást szolgálja, részben teret biztosít a csoportos gyógytorna, gyógyúszás, aquarobik, aquafittnes végrehajtásához.

Medencék / gyógytorna



Gyógymedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

a tanuszodai épületben található, 6x6 m-es 37-39 °C -os medencében beépített derék-vízsugármasszázs élményelem működik.

Gyógy-wellness medence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!):

a főépületben lévő íves - bab alakú, 60 m2 vízfelülettel rendelkező, 39 °C-os. 1,2 méter mély medenceben épített ülőpadkák, buzgárok, derékmasszázs elemek segítik a gyógyulást. A medencében aquafitness oktatás is folyik.

Medencék / beltéri íves medence



Súlyfürdős gyógymedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

Az új főépületben található másik medence a 40 négyzetéteres gyógyászati medence, melyben beépített súlyfürdő üzemel. A medence hőfoka 36 °C, mélysége 1,20 méter.

Gyermekpancsoló (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

az összekötő folyosón található bébi pancsoló mellett egy játszó szoba várja a  legkisebbeket.

Medencék / Gyerekpancsoló

Csobbanó medence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

a panzió mellett található finn szaunához kapcsolódó csobbanó medence.

Medencék / csobbanó medence



Gyógy-, és élménymedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

a Panzió és a fürdő épülete között található 110 m2-es 36-38 °C -os 90 - 1,20 méter mély, gyógyvízzel feltöltött szabadtéri medence egész évben nyitva tart. A medence két partját egy látványosan ívelő híd köti össze. A medencében a következő élményelemek találhatók: talp-, hát-, derék-, nyak-, vállmasszázs, dögönyöző gomba, egész testet masszírozó masszázskabinok.

Medencék / panziós medence



Wellness medence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

mind az összekötő folyosóról, mind az udvarról megközelíthető az egész évben üzemelő, 37°C-os vizű medence, melyet a vállmasszázs és a vízzuhatag tesz közkedveltté.

Medencék / wellness medence



Úszómedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 22.00 óráig üzemel!): 

március 15-től késő őszig (november 10.) üzemel, a feszített víztükrű, 33,3 x 21 m-es, 2 m mélységű, kristálytiszta vizű szabadtéri úszómedence, amely sportversenyek lebonyolítására is kiválóan alkalmas. Az új termálkút hőenergiájának köszönhetően 27 - 30 °C-os víz tölti fel a medencét.

Medencék / úszómedence



Élmény-, és tanmedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 19.00 óráig üzemel!): 

a 37 °C-os meleg vizű, 270 m2 vízfelületű, 90 - 1,20 méter mély medencében különböző masszázselemek, buzgárok vízzuhatagok működnek.

Medencék / kültéri gyógymedence



Csúszdás gyermekpancsoló (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 19.00 óráig üzemel!):

A kisebbek nagy kedvence a 101 négyzetméter vízfelületű, 30 °C-os szabadtéri csúszdás gyermek-, és bébi-pancsoló, mely a nyári szezonban tart nyitva. A medence két szintre; felső és alsó részre tagolódik. A két szint között közel 1,5 méter szintkülönbség van, melyet egy 2 méter széles 2,3 méter hosszú színes csúszda köt össze.

Medencék / kültéri gyerekpancsoló



Csúszdás élménymedence, sodófolyosóval (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 19.00 óráig üzemel!):

a nyári szezonban üzemelő, közel 20 méter hosszú, 4 méter széles szabadtéri családi csúszdás élménymedence, melynek közepén egy 4 méter átmérőjű napozóterasz található. A medencében vízzuhatag, buzgárok, sodró-folyósó és ugráló medencerész található. A víz hőfoka 28-30 °C, mélysége 1,2-1,4 méter.

Medencék / Csúszdás



Rendezvénymedence, hullámgömbbel (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 19.00 óráig üzemel!):

a nyári bejáratnál található 513 m2-es medence két részre osztott. Hát hydromasszázs (21 db), a pezsgőágy (6 db), a nyakdögönyöző (4 db), a spriccelős játékelemek, és az 1,6 méter átmérőjű óriás vízgomba szolgálja a kikapcsolódást. Az eltérő, fokozatosan mélyülő vízszint (5-140 cm) minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást garantál.

Medencék / rendezvénymedence

Medencék / hullamgömb

Többszintű kaland és élménymedence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

Tagolt kialakítású többlépcsős vízmélységű (70 - 120 cm) medence az alábbi élményelemekkel: sodrófolyosó, vízesés fal, pezsgőpadok, pezsgőágyak, dögönyözők, fenékbuzgár, fenék pezsgőlap. Ülőpadokkal határolt és tagolt kialakításának köszönhetően különböző hangulatú zónák alakulnak ki a különböző korosztályok számára. Mélyvízi területei felnőttek számára is alkalmasak. Középterében egy lépcsőfeljárót alakítottak ki. A gyermekfürdőt a két beltéri csúszda teszi igazán izgalmassá, amelyből az egyik kilép az épületből, majd újra visszakanyarodik a vízbe csobbanás előtt. A csúszdák hossza összesen 200 méter, az egyik nagyjából 90, a másik 110 méter. A kalandmedence csúszdák fogadására is szolgál.

Medencék / Kalandmedence

Pancsikoló medence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

Kisgyermekek részére készült 34-36 °C vízhőmérsékletű, perem és akadálymentesen kialakított medence. Vize egyenletesen mélyül 30 cm-re. A medencében mobil műanyag gyermekjátékok kerültek elhelyezésre.

Medencék / bébi pancsoló

Bébi pancsoló  (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

Bébi korú kisgyermekek részére készült 34-36 °C vízhőmérsékletű, perem és akadálymentesen kialakított medence. Vize egyenletesen mélyül 0-15 cm-re, így alkalmas mászó korú gyermek számára is. A medencében mobil műanyag gyermekjátékok szórakoztatják a kicsiket.

Jakuzzi  (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

Kör alakú pezsgőmedence kiemelten magas, 36-38 °C  vízhőfokkal. Elhelyezésének köszönhetően alkalmas a gyermekpancsolóban tartózkodó gyermekek felügyeletére tekintettel az egymáshoz közeli elhelyezésre.

Medencék / Kalandmedence és jakuzzi

Relax termál medence  (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

Melegvizes medence, melyek töltő-ürítő rendszerben működnek, azaz teljes értékű, 36 - 38 °C vízhőfokú termálvizet tartalmaznak. A medence a következő élményelemeket tartalmazza: 2 db övzuhany és ülőpadoknál nyakra vezetett kisnyomású melegvíz befolyások. Maximális ülőfelület kialakítása érdekében ülőfelületként is használható római lépcsős lejárókat alakítunk ki.

Medencék / Relax medence

Kneipp taposó medence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

A Kneipp medence a hideg (18 - 20 °C) és a meleg (36 - 38 °C) vizes váltófürdő hatására edzi, rugalmassá teszi az erek falát, nagyon erősen élénkíti és pumpaszerűen hat a talp és az egész lábszár vérkeringésére.

Medencék / Kneipp-medence

Csobbanó medence (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

A forgatott hideg vizes (18 - 20 °C) üzemű medence mellett egyedi megoldásként egy jégkása kút is segíti a szaunázás utáni felfrissülést.

Galéria Jakuzzi (hosszabbított nyitvatartással minden csütörtökön, pénteken és szombaton 8.00-tól 21.00 óráig üzemel!):

A galériában egy fürdőruha nélkül használható naturista szaunablokkot alakítottak ki egy pezsgőmedencével, trópusi élményzuhannyal, infra-, és bio szaunával. Ez a részleg önálló zárt tetőterasszal rendelkezik, melyhez egy udvari orosz szauna is tartozik.
 

A fürdő összes vízfelülete eléri a 2.727 m2-t, a nyári befogadó kapacitása pedig közel 4.700 fő.

A gyógyvíz hatását európai szintű gyógyászati szolgáltatások teszik teljessé. A mozgásukban korlátozottak számára medenceliftek teszik lehetővé a szolgáltatások igénybevételét.


Bízunk benne, hogy minden vendégünk tud magának választani a medencék sokasága közül, ha mégsem, akkor kérjük próbálja ki valamennyit, hiszen minden egyes medencék tartogat meglepetéseket.

A medencék szezonális nyitvatartása 2011-ben:

Medencék, öltözők Nyitva tartás
Tanuszodai tanmedence egész évben
Tanuszodai gyógymedence egész évben
Beltéri íves gyógymedence egész évben
Beltéri súlyfürdős gyógymedence egész évben
Szabadtéri gyógymedence egész évben
Csobbanó medence egész évben
Beltéri gyermekpancsoló egész évben
Wellness medence egész évben
Többszintű kaland és élménymedence egész évben
Pancsikoló medence egész évben
Bébi pancsoló medence egész évben
Jakuzzi egész évben
Relax termálmedence egész évben
Kneipp taposó medence egész évben
Csobbanó medence egész évben
Emeleti galéria jakuzzi egész évben
Kültéri úszómedence március 12. - november 6.
Nyári öltöző vizesblokkok március 12. - november 6.
Kültéri élmény- és tanmedence április 22. - szeptember 25.
Kültéri gyermekpancsoló április 22. - szeptember 25.
Kültéri csúszdás élménymedence április 22. - szeptember 4.
Rendezvénymedence és nyári bejárat május 28. - szeptember 4.

Az egyes medencék üzemeltetését karbantartás, kedvezőtlen időjárás, rendezvény, stb. esetén szüneteltethetjük. Kérjük előzetesen érdeklődjenek a gyógyfürdő pénztáránál!

 

bejárat
bejárat

Czibolya Nikolett

1/75

Megállítva